4. RÉSZ

DEMETER - DÉMÉTÉR - DEMETRIO 

Hogy ne maradjon bennünk semmiféle kétség arról, hogy a Szent Koronánk Őfelsége a teremtés titkairól tudósítja a késői utódokat, vegyük szemügyre Demetriót, akinek a neve jól olvasható a képen. Az öregek tanultak oroszul, és egy betű kivételével ismerik ezeket a betűket, amelyek jóval Cirill és Metód előttiek, hiszen a koronánk 1694 éves. Az amit mi H betűnek olvasunk, az esetünkben nem a cirill N, mert a görögöknél ma is E betűként olvasandó. No igen, hiszen ez a képecske a korona alsó pántrészén található, amit éppen ezért, a görög betűs feliratai miatt illetnek corona graeca névvel, jó latinosan.

Szt. Demeter lándzsájának a végén egy rendhagyó hegy látható, mert ennek bizony egy csepp alakú lyuk látható a végén, no és a penge maga is csepp alakú. Érdekes harcos ez a Demeter, mert kis szívecskékkel díszített a gallérja. Nos, a lényeg további részét pedig a másik kezében tartja. A pajzsán látható díszítések közül mindjárt a középsőt emelném ki, ami a kerek pajzzsal együtt egy félreérthetetlen Víz motívumot ad ki, közepén a dimenzióforrással, a fénymaggal. A lándzsa a gyors mozgást szimbolizálja, és miután egy hibátlan Tűz motívumban végződik, nem hagy kétséget üzenete felől. Demeter a jobb kezében tartja a lándzsát, vagyis ez a Tűz valamiért jobbos orientáltságú lehet. Mondjuk haladás közben a hossztengelye mentén is forog, esetünkben jobbra. Ez férfi irány. A forgás már a Víz szimbólumot hordozó pajzs esetében is fennállhat, mivel ezt Demeter a bal kezében tartja. Ez női irány.

A pajzs további díszítőelemei is érdekesek, mert itt váltakozva látunk kis kör és négyzet alakú jeleket. A forrás más ősi népek által használt jelei között pontosan ezt a két jelet találtam; kör és négyzet. Mi a kört őrizgetjük, mert erről szól az O betűnk. A másik teremtőt A -val jelöljük. Ez a Víz és a Tűz betűje, pontosabban a két hangzót jelöli, és a kiejtett hang mágikus erejét. A hagyományaink szerint a forma mindig magával ragadja a mágikus erőket is. Simili similis gaudet. Ez a mágia alapja. Egy materialista itt megriad, de gondoljon mindenki a zenére és a húrokra, a rádiózással fertőzöttek, pedig a rezgőkörökre, ahol szintén a hasonlóság teszi lehetővé az információ átvitelét. Tessék elhinni, hogy a zongorán a két egyforma hangmagasságra hangolt egymás melletti húr között is információs kapcsolat van, csak azt a levegő közvetíti. Nos, a szimbólumok működése is hasonlóképpen gondolható el. A különböző sík vagy térbeli alakzatok rezonanciában vannak egymással, és minden hasonló szimmetriával. A létezés kiáradása biztosítja közöttük a kapcsolatot, azok a létezési hullámok, amelyeket minden létező dolog állandóan áraszt magából. Itt is fontos a méret, az anyag, és a formai hasonlóság is.

A harmadik őselem is képviselve van ezen a kis képen! Ez a Szt. Demeter jobb könyökén látható spirális. A spirál minden civilizációnál általánosan a Levegő motívuma. Felhívnám a figyelmet arra, hogy egy körpályán haladó motorcsónak spirális hullámokat kelt.

 

EZ A KELTA ENERGIAJEL (1000 körül) Az itt megfigyelhető motívum az energia ősi jele a keltáknál is. Ők ezt nagyon érdekesen írták körül. Az ő jelük egy kettős spirál volt.
Maja energiajel a még fel sem fedezett Amerikából...

Egészen pontosan olyan, mint a maja tűzokádó sárkány "szeme", amit Mexikóban láthatunk. Ez a gondolat a teljes Földön elterjedt volt, vagyis szkeptikus mellébeszéléssel ezt már nem lehet elsinkófálni. Szóval a kelták azt mondták erre a dupla spirálra, hogy ennek centruma az energia, és a többi (ami szétterjed), az maga az Univerzum. Ez nagyon pontos magyarázat a fénykvantum lényegére. Erről az ABLAK teremtés - filozófia águnk részletesen is magyarázatot ad.

A díszítéseknek mondott rajzolatok tehát sokkal mélyebb információ tartalommal bírnak, mint azt felületes tudással gondolnánk. A hagyományaink szerint a Szent Korona isteni eredetű. Ha ez így van, akkor abban a szépség mellett a tudás lényegét is keresnünk kell.

Kezdőlap - startpageUgrás a kezdőlapraElőző lap - prev.pageelőző rész - prev.page
Folytatás
itt a folytatás!

Szívesen vesszük a hozzászólásokat, azokat is, amelyek vitáznak állításainkkal, mert véleményed és tudásod hozzájárul a következő lapok tartalmához. Mi nem tudjuk, hanem veletek együtt keressük az igazságot. Sok dolog utal már arra, hogy ez nemcsak "odaát" van.

Várom a hozzászólásodLEVELEK ide is írhatsz!