ÍGE-IDŐ 21. 

HA NEM A KORPUSZKULA...

Ha nem a korpuszkula a világ alapeleme, hanem az idő, akkor most hogyan gondoljuk el a világot? Eddig minden olyan kereknek látszott, és most meg jön ez a totális kavarodás.

Nos, ezzel nem bonyolódni fognak a dolgok, hanem lényegesen egyszerűbbé fognak válni. Ha időhullámokra alapozzuk a gondolatmeneteket, akkor sok eddigi elképzelés feleslegessé válik ugyan, de még több dolog válik majd világossá. Kétségtelenül sok új nehézséggel kell majd megküzdenünk, de mégis érdemes belevágni! Ettől például a kölcsönhatások értelemszerűek lesznek, és elfelejthetjük a semmire se jó virtuális (teoretikus) részecskéket.

No jó, de akkor meg miből áll az anyag. Azt ugye meg lehet fogni, tárgyakat készítünk belőle, és olyan sokat tudunk már róla, hogy kár most minden dolgot elölről kezdeni!

Azért érdemes lenne egy kicsit jobban megvizsgálni ezt a kérdést! Ha az előzőekben eljutottunk egy roppant bonyolult fénykvantumig, ami bonyolultsága ellenére kielégíti még azt a huncut dualitási kritériumot is, akkor újra meg kellene vizsgálnunk az anyag mibenlétének a kérdését is. Már a fényben is levezettük azt a hihetetlenül érdekes tulajdonságot, hogy a fénysebességnél sokkal gyorsabb tachionok tartják a létezésben. Ezt a "titkot" (a fénykvantumot) őrzik az ünnepi tűzijáték forgó tűzkerekeiben a Föld népei. Ezért kapcsolódik az ünnepeinkhez, és ha figyelsz, akkor a különböző népek táncaiban és ünnepi szokásaiban minden lényeges dolgot megfigyelhetsz, ami csak a teremtés során fontos lehet. Minden szokás a tudás egy-egy magját őrzi nekünk. A lányok is értenek hozzá, mert a hímzésminták is ezt a titkot őrzik. Az Atya titkát. Ezért mondod azt, hogy "hím", hímes, hímzés, hímezés.

Szóval az elején megállapodtunk abban, hogy nincsen semmi egyebünk, mint időforrásunk, így azután nem is akaszthatunk le semmiféle új dolgot a "virtuális szegről". A fénykvantum önkeltő időhurka a saját múltterjedésének etalon sebessége miatt nem tud gyorsabban haladni, vagyis: FELFEDEZTÜK A FÉNYSEBESSÉG OKÁT. Előtte ugyanis egyre régebbi állapotai halmozódnak, és amennyiben ebbe belehalad az önkeltő forrásrendszer, ott egyre hátrább és hátrább találja magát a sajátmúltjában, vagyis csak annyira tud haladni, mint amennyivel a sajátmúltja terjed. (Ott is ő van, de egy előbbi állapotában, vagyis hátrább és hátrább van az időben). Ugyanez az anyagra is igaz, de annak sokkal nagyobb és százezerszer komplikáltabb idő-visszacsatolási rendszere már a fénysebesség megközelítését is lehetetlenné teszi. Az itt elszenvedett kontrakciós torzulás miatt lebomlik az időörvénye.

Akkor ebből az is ered, hogy más-más görbületű (sűrűségű) közegben (egészen pontosan más forrásszámú halmazban haladva) más-más lesz a sebessége. És tényleg, a fény az üvegben lassabban halad. Igen ám, de akkor az a vacuum, amivel mi áltatjuk magunkat a méréseinknél, csak légüres tér, de a mérés közelében lévő rengeteg anyag hullámkiáradása, anyagi esszenciái, teljességgel félrevezetnek minket. Ez csillagászati értelemben is igaz, hiszen az, amit mi légüres világűrnek mondunk, az esszenciálisan telített, de ráadásul abban is aktívan fúj a napszél, a Nap és a csillagok korpuszkuláris kiáradása, és ez (ha jól meggondoljuk) a naprendszer esetében felfogható úgy is, mint a Nap légköre. Ilyet minden csillag áraszt magából, és természetesen ide, az anyagi légkörhöz kell sorolnunk a neutrinókat is, amelyek ezer fényév távolságból is elérnek a Földre, például a szupernova robbanások következtében. Ezt mérik is a neutrino távcsövekkel. Ahol anyag van, ott hullámtér is van, hiszen ilyet még a jóval egyszerűbb szerkezetű fénykvantumok esetében is már jól tudunk mérni. Ebből az is következik, hogy felül kell vizsgálnunk a világűrről alkotott képünket, hiszen ez a közeg értelemszerűen optikailag is jelentősen befolyásolja a fény útját, fénytörését.

A fény hullámtermészetében ugye senki sem kételkedik, hiszen ezt már Huygens is mérte és leírta 350 évvel ezelőtt. Ez most az új szemléletben következményszerű lett, és a fénykvantum előtt felhalmozódó időréteg kupak eléggé jó magyarázatot ad arra, hogy miért is pattan vissza a fény az anyagról. A fénykvantumnak - miután gömbszerű tereket áraszt ki magából - tömege van. Egyszerűen azért, mert görbült kiáradó terei a benne haladó forrásokra olyan hatással vannak, mint az anyagi tömegek körül is kiáradó görbült terek.

Nagyon jól gondolod, a tömeg, és a tömegvonzás ezzel nem más, mint a téresszenciák következtében fellépő eredőjelenség. Ahány hullámforrás időtereiben mozog egy forrás, annyi helyen, annyi időben van, így egy olyan látszólagos határozatlanság lép fel, (mint eredőjelenség), hogy amennyiben a világegyetem bármely pontját megpróbálnánk leírni a világ összes időforrását kellene figyelembe vennünk. Ez nagyon bonyolult számítás lenne, ami már akkor is nagyon nagy szám, ha csak a világegyetem anyagát vennénk figyelembe. Amennyiben ki lehetne merevíteni a jelenségek hullámtereit az időben, akkor az anyagi hullámterek 2,7x10⁴⁸ dimenziós érték körül adódna, és akkor ebből még kihagytuk az összes fénykvantum hullámtereit. Más feltételezések és számítások erre 10⁸⁰ körüli darabszámra becsülik a világegyetemben található anyagi részecskék számát. Ezt meg kell szorozni a bennük munkálkodó állandóan születő és pusztuló időforrások dimenziószámával, ami további öt-hat nagyságrendet jelent. Igaza volt Heisenbergnek, és igaza volt Diracnak is, aki a pontmátrixok halmaz-perturbációs kérdéseivel foglalkozott. A megtapasztalható hatásokból ki lehet számolni a dolgokat, és ebből egy neutron bizony nagyon sok dimenziósra adódik. Úgy 740000 dimenzióforrás kavaroghat benne egy rettenetesen bonyolult táncban. Ezek az elektronban 512 körüli értéken fluktuálnak. Itt most mutatok nektek egy képet a neutron-fraktálról, hogy legyen róla egy kis elképzelésetek.

Az egészet úgy gondoljátok el, mint egy karfiolt. Az is kevés ágról indul, majd egyre kisebb és kisebb ágakra ágazik, amelyek a végére olyan sűrűn nőnek, hogy egybefüggő felületet adnak ki. A dologból az következik, hogy a hidrogénatom nem más, mint egy gerjesztett állapotban lévő neutron. A neutron vagy a proton fala időtükörből áll, ami nem más, mint egy furcsa időellentmondás, amelyben az elágazások bináris szaporodása egyre rövidebb ágakat produkál, és ezért egyre inkább közelebb kerül az elágazások "hajtáscsúcsán", a forrásjelenek térbeli távolsága is, ezért egyre közelebb kerül a téridő rétegeinek esszenciális rétegvastagságának értékéhez. Egyre többször fordul elő, hogy az elágazás férfi és női perdületű ága a téresszenciában (az ellenkező időáthelyezés miatt) időellentmondásba kerül saját magával, ami áthatolhatatlan időtükröket hoz létre, és ami nem más, csak egy picit máshol és máskor van. Ezek a jelenségek roppant rövid életűek, de folyamatosan újragenerálódnak a részecskék centrumában, és ez az, ami szaporasága miatt az állandóság látszatát kelti bennünk. Ezek az időellentmondás tükrök hatalmas sebességgel száguldanak kifelé a neutronban (protonban), és egy ellehetetlenülési szférát elérve rendszeresen (és ciklikusan) szertefoszlanak. A neutron centrumában egy (2?) elektron trónol, ez teszi elektromosan semlegessé. Ha az elektron kijön belőle, 1836.11 szeres tömegeltérésük ellenére is teljesen egyforma elektromos töltésük lesz, csak ellenkező.